2017. szeptember 24. vasárnap
Gellért, Mercédesz

Tisztelt kanizsai Polgárok!
Kedves Szeniorok, Diákok!

Nagykanizsa múltjának, történelmének jelentős része a Kanizsa-vár történetéhez kapcsolódik.

Úgy vélem, nagyon fontos, hogy városunk lakói minél inkább megismerjék a várostörténet ezen szakaszát, mely a múltról beszél ugyan, de a jelenhez szól. A történelmi hagyományok ápolását, a fellelhető és helytörténeti jelentőséggel rendelkező értékek felkutatását a lakossággal való megismertetését tartotta szem előtt a Netta-Pannonia Környezetvédelmi Kft. is, amikor a Thúry György Múzeum szakmai segítségével megvalósította telephelyén a Kanizsa-várhoz kapcsolódó tematikus kiállítást. A kiállítással kapcsolatos tájékoztató anyag itt érhető el, de ajánlom figyelmükbe a www.kanizsavar.hu honlapot is.

Ahogy a „gyökereit” senki sem tudja elfelejteni, ahhoz mindig kötődni fog, úgy kapcsolódik az ember legközvetlenebbül egy szűkebb helyhez is: leginkább szülőföldjéhez, lakó- és munkahelyéhez, vagy akár az egykori iskolájához; erről szeretne legtöbbet tudni, és ebből a szoros érzelmi-értelmi kötődésből fakad a vágy a szűkebb haza múltjának megismerésére is.

Játékos totónkkal mi is szeretnénk felkelteni városunk lakosságának érdeklődését a múltunk ezen szeglete, a Kanizsa-vár történelme iránt.

Kérem, hogy töltsék ki Önök is Nagykanizsa város történelmének fontos részét képező és a Kanizsa-várhoz kapcsolódó totónkat.

A Totó online kitöltésére 2016. december 12-ig várjuk a Nagykanizsa város lakosságát, diákoktól az idősekig.

A helyes egyéni megfejtők között Nagykanizsa MJV Önkormányzata és a Netta-Pannonia Környezetvédelmi Kft által felajánlott nyereménytárgyak kerülnek kisorsolásra és átadásra az Idősügyi Tanácsunknak a Vasemberház Tükörtermében 2016. december 14-i (szerda) 10.00 órakor kezdődő ülésén.

A Netta-Pannonia Környezetvédelmi Kft. támogatásával a a totó kitöltését meghirdetjük az alábbi 3 közösségi kategóriában is:
1.) általános iskolai osztályok,
2.) középiskolai osztályok,
3.) idősügyi klubok.

A kategóriák győztese az az osztály illetve klub lesz, ahonnan az osztály/klub létszámához viszonyítva a legtöbb helyes megfejtés érkezik. Holtverseny esetén sorsolás dönt. Az 1. és 2. kategória győztesének (az osztály valamennyi diákja az osztályfőnökkel és a történelem tanárukkal együtt) jutalma egy "karácsonyi pizza-party" lesz. A 3. kategória győztesének jutalma egy karácsonyi ajándékkosár.

Kérem az általános és középiskolai osztályokat, idősügyi klubokat, hogy minél többen vegyenek részt a játékunkban!

         Dénes Sándor
         polgármester 

az Idősügyi Tanács elnöke

EREDMÉNYEK